Indul a középiskolai oktatás Kőbányán
2010.04.20. 08:49

2010-ben először középiskolákban is szervezünk BringaSuli oktatást. Mivel ugyanazzal a módszerrel nem tudjuk elérni az idősebb diákokat, mint az általános iskolákban, hétvégi 20-30 kilométeres, 2-3 órás vezetett városi kerékpártúrákat szervezünk ennek a korosztálynak.

A tanévben hátralévő időszakban, hét kőbányai középiskolában valósul meg a BringaSuli közlekedésbiztonsági oktatási program. Tanítási időn kívül  összesen négy alkalommal a szervező Vuelta Sportirodával együttműködő Magyar Kerékpárosklub (MK) aktivistái szerveznek kerékpáros túrákat Kőbányáról kiindulva. A túrák során a résztvevők feltérképezik a kerület kerékpárútjait, megismerik az alapvető KRESZ-szabályokat, találkoznak a városi bringásokat érintő legjellemzőbb közlekedési helyzetekkel.

 

Azoknak, akik honlapunkon (www.kerekparinfo.hu) regisztrálnak a túrákon való részvételre, és négy eseményből kettőn részt is vesznek, a következő ajándékokat biztosítjuk:

  • az első huszonöt regisztráló (és legalább két túrán résztvevő) garantált ajándékként egy kerékpáros bukósisakot kap
  • az összes regisztráló (és legalább két túrán résztvevő) között kisorsolunk
    • kettő darab Sziget-napijegyet és
    • tíz darab ingyenes nevezést az augusztusi Mátra MTB Maratonra.

 

Az események időpontjai közül jelenleg kettő biztos:

  • 2010. május 1., Óhegy park (majális)
  • 2010. május 29., Sportliget (Streetball fesztivál)

a további két időpont április 26-ig meghatározásra kerül, tájékozódni a www.kerekparinfo.hu honlapon lehet.